Hogyan válik a szokatlan trend mindennapi normává?
Korábban olyan, ma már teljesen szokványosként értékelt példákról szóltunk, mint az írni és olvasni tudás képessége vagy a kávézás és teázás napindító rítusa. Azon is töprengtünk, hogy vajon egy kezdeti lépéseinél furcsa, bizarr, sokszor pedig nevetséges hóbortként definiált trend milyen mozgatórugók és befolyásoló tényezők révén válhat normává, bevett szokássá, vagy éppen kerülhet a „trendnek indult, majd elfeledték” jelenségek történelmi süllyesztőjébe. Most újabb izgalmas példákat hozunk érdekességként és kedvcsinálóként a témában való mélymerüléshez.
Lázadó nadrágból szokványos viselet
Sokak kedves egész estés családi filmjében, a Dzsungeltúrában emlékezetes az a filmvégi jelenet, amikor egy tudós férfiközösség előtt az egyik utazó beszámol az amazonasi rémálmokat okozó, elbájolt delfinekről, élőholt konkvisztádorokról, melyek hallatán a hallgatóság fel sem szisszent, ám amint szóba került a női törzsvezető, végigzsongott a termen az okvetetlenkedés és hitetlenkedés hangja. Ugyanez elmondható a női nadrágviselésről is, hiszen a nők hosszú évszázadokon át elsősorban a szoknya és ruha hordására korlátozódtak.
A Pesti Hírlap (1930) a nadrág divatját körbejáró cikkében arról ír, hogy kezdetben a szoknya mint ősi alapruhadarab idővel kettévágatott, mégpedig azzal a céllal, hogy a járást könnyebbé tegye. A nadrág viselését az 1920-as években még emancipációs trendként és lázadást kifejező divatként kezelték – és kezdetben társadalmilag el is ítélték. Akkor még tömegek elképzelni sem tudták volna, hogy a 21. században egy nadrágot viselő nő látványa egyike a leghétköznapibb dolgoknak, amiben mára senki nem lát bele divatlázadást.
A szerelem nem termett mindig a házasságfán
Talán kevésbé éreznénk valamikori trendkategóriás szereplőnek a romantikus szerelmi alapon vagy indíttatásból köttetett házasságot. Pedig hosszú ideig nem elsősorban a romantika táplálta a házasság intézményét, hanem a gazdasági, vagyoni és családi érdekek érvényesítése. Lecsupaszítva úgy is fogalmazhatnánk, hogy sok esetben inkább társadalmi és gazdasági megállapodásként működött, semmint kizárólag személyes érzelmi döntésként. A romantika korában az akkor egyre inkább „divatba lépő” szerelem lépcsőzetesen keretezte át ezt az intézményt, amit az első fázisban mind a szülők, mind pedig a társadalom árgus szemmel figyelt, felelőtlen, gyermeteg hóbortnak tartva ezt.
A szerelemből köttetett házasság mint egyéni elvárás és társadalmi norma meglepően új keletű. Régen ritkán köttettek házasságok elsősorban szerelemtől mozgatva, ugyanis megannyi esetben a szülők rendelkeztek döntő befolyással a „ki lesz gyermekük élete párja” kérdésben. Akkoriban a legkevésbé sem volt szokatlan, hogy a két család – a vagyonmegtartás és annak gyarapítása érdekében – megegyezett a születendő gyermekeik későbbi házasságkötésében. Éppen ezért az sem volt akadály, ha unokatestvéreket kellett egymáshoz kényszeríteniük kizárólag az anyagi javak megóvása érdekében – erről a témáról bővebben tájékozódhatunk például Nagy Angelika: Régi lakodalmi népszokások a kárpátaljai Szürtén című írásában. Az, hogy ma egy átlagos házasság nem feltétlenül gazdasági és túlélési szerződés gyanánt köttetik, hanem a felek személyes és közös döntését tükrözi, hosszú, a 18–19. század során egyre erőteljesebbé váló társadalmi-kulturális átalakulás eredménye, amelynek során a szerelmi házasság fokról fokra a polgári társadalom egyik eszményképévé vált.
A tisztálkodás mint egykori különös szokás?
Kevesen tudnak hinni azoknak a történeteknek, melyek szerint bizonyos korszakokban és társadalmi közegekben a gyakori, rendszeres tisztálkodást és főként a meleg vizes fürdést egészségtelen szokásnak tartották – az egykori hitek szerint a víz azáltal, hogy megnyitja a pórusokat, egyúttal utat engedhetett a betegségeknek is. A kora újkori Európában egyes orvosi elképzelések szerint ez a bizarr tévhit azt hirdette, hogy a meleg víz megnyitja a pórusokat, így a pestis és más rettegett betegségek könnyedén bebújhatnak a szervezetbe. Ennek kivédése érdekében – ami felér egyfajta mosakodástól való félelemmel – a „száraz tisztálkodásnak” nevezett módszert léptették életbe, amikor az arcot és a kezet illatosított kendőkkel törölték át. A test többi részét pedig púderekkel kezelték, és az erős szagokat különféle parfümökkel igyekeztek elnyomni.
A higiénia megannyi kultúrában jóval túlnő az alapvető tisztaság jellegén, és rituális szertartássá (is) formálódik – pl. imák előtti mosakodás. Az ókori Egyiptomban a tisztaságra az életerő szimbólumaként tekintettek, Indiában a spirituális tisztítófürdőkbe járás a mindennapok részét képezte, míg a római csatornarendszer a szó szoros értelmében hozott tisztaságot az utcákra.
A korábbi példákat olvasva betekintést nyerhettünk abba, hogy a trend milyen hatást gyakorol a társadalmunkra. Irányt mutathat, ízlést, viselkedést és gondolkodást egyaránt formálhat. Emellett alapot teremthet – hogy a közösségek és egyének valahova tartozásukat kifejezhessék –, eszközt adhat – a személyes stílus és értékek megjelenítéséhez –, új folyamatokat generálva sarkallhatja fejlődésre a gazdaságot és a piacokat, innovációs törekvéseket fűthet. Érdekes lehet elgondolkodni azon, hogy vajon a jövő milyen további érték-, szokás- és attitűdformáló trendekkel fog előrukkolni…
Ha érdekelnek a kultúra legizgalmasabb történetei, szereplői és eseményei, nézz körül a 2life.hu Kultúra rovatában is. Könyvek, filmek, színház, zene és még sok más – egy helyen, közérthetően és érdekesen.
gybm.
Képek forrása: www.magnific.com
