A történelem folyamán temérdek olyan, korábban radikálisnak, múló hóbortnak vagy bizarrnak ható újszerű jelenség létezett, amely kezdetben egy szűk elit vagy közösség sajátos gyakorlatának számított, mára viszont evidenciaként tekintünk rá.
Lássunk néhány meghatározóbb példát a különböző korok „kezdetben trendből mára norma” típusú palettájáról az alábbiakban.
Meddig furcsa a furcsa?
Kétségtelen, hogy különlegesen működünk mi emberek – egyénileg és kulturális megközelítésből egyaránt. A viselkedésünk és a láthatatlan világunk (agyunk, idegrendszerünk) mindaddig szokatlannak vagy csodának tekinthet valamit, amíg nem találunk rá magyarázatot, nem válik ismerőssé, és nem szokunk hozzá a jelenlétéhez. Mindennek alátámasztására egy sor példa is van. Rögtön nyithatunk akár azzal a mára ismert ténnyel, hogy eleink évszázadokon át ijesztőnek, természetfelettinek tartottak olyan, ma már természetiként és kozmikusként értelmezett jelenségeket, mint a villámlás és mennydörgés – amit korábban Thor vagy Zeusz (és persze más istenek) haragjának véltek, arról mára kiderült, hogy elektromos kisüléshez kapcsolódó természeti jelenség. Vagy akár gondolhatunk a nap- és holdfogyatkozás által előidézett pánikra, amit félelmetes apokaliptikus jelzésként értelmeztek, gondolván, hogy démonok vagy sárkányok falták fel a fényadó égitesteket.
Amit eleinte sokk és ámulat, erőteljes érzelmi reakciók, sőt, csodálat kísértek, lassan átformálódik. Elindul a magyarázatkeresés és a megértés igénye, majd az új jelenség fokozatosan beépül a mindennapi rutinba vagy a társadalmi normák rendszerébe.
Ami néhány évtizede még csak a tudományos-fantasztikus regények lapjain juthatott helyhez, és sokan úgy gondolták, hogy „álomból nem lesz valóság”, az mára sok esetben alapvető használati tárggyá vagy mindennapi lehetőséggé lett. Ilyen az okostelefon, a repülés – ami korábban isteni csoda vagy életveszélyes mutatvány képzetét kelthette, amivel senki sem próbálkozik, ha kedves az élete –, vagy éppen a villamos energia – ami egykor ügyes „bűvészmutatványnak” tűnhetett, ma egészen addig rá sem hederítünk, amíg az áramszünet nem lesz, annyira alapnak tekintjük.
Elit kiváltságból kulturális alapfeltétel
Napjainkban senki nem mondaná, hogy az írás és olvasás trend, ám korábban – pontosabban az ókorban és középkorban – az írásbeliség kizárólag egy kisebb réteg (papok, írnokok, uralkodók) számára hozzáférhető tudásnak és kulturális gyakorlatnak minősült. Később, a könyvnyomtatás megjelenése és az olvasáskultúra fokozatos kiszélesedése a polgárság körében egyre inkább státuszjelző és társadalmi jelentőségű gyakorlattá formálta. Mára az írni-olvasni tudás már kilépett a nehezen megközelíthetőség és hozzáférhetőség szűkre szabott világából, és a boldoguláshoz nélkülözhetetlen kulturális-társadalmi alapelvárássá duzzadt.
Történelmi folyamatként került a tudományos érdeklődés fókuszába, és vált kutatási témává az írástudás terjedése az Our World in Data tudományos kiadvány és adatbázis felületén is, ahol a szerzők bemutatják, hogy az elmúlt néhány évszázad során a globális írástudási szint szembetűnően megemelkedett. Még az 1820-as években is csak minden tizedik emberről volt elmondható, hogy rendelkezik az írás és olvasás képességével – ami a világ felnőtt lakosságának mindössze 12 százalékát tette ki, azaz 10-ből 9 ember analfabétának bizonyult. Az 1900-as évek elején bár történt előrelépés, hiszen az adatok szerint 20 százalékra nőtt az írástudási arány, napjainkra pedig ez az arány nagyjából 87–90 százalékra emelkedett.
A kávézás rítusa
Reggelente, amikor a kedvenc ébredezési rutinunk szerves részeként tekintünk a csésze forró kávénkra, nem sűrűn jut eszünkbe, hogy a kávé – és társfluiduma: a tea – korábban egzotikus, drága és részben társadalmi státuszt is jelző újdonságnak számított. A teázás és kávézás köré színes és pezsgő társasági élet épült (pl. kávéházak, tearituálék).
A kávézás sokáig az „úri dolgok” és „városi szokások” szűk és elegáns köréhez sorolódott az európai művelődéstörténetben. A visszaemlékezések szerint Európában – pontosabban Nyugat-Európában – a kávékultúra valamikor a XVII. században kezdett népszerűvé válni, mégpedig török közvetítéssel (olvashatjuk Kapronczay Károly: A kávézás című tanulmányában; Valóság, 1999/8. szám). A különleges fekete fluidum gyorsan népszerűvé vált, ami Közép- és Kelet-Európában részben francia mintára terjedt el. Noha a beszerzése a mérsékelt égövben borsos volt, mégis egyre többen kezdtek el hódolni ennek a szokásnak. És teszik ezt töretlenül manapság is.
A következő részben további, trendből, újdonságból vagy szűkebb körű gyakorlatból szokványossá lett érdekességeket tárunk fel.
Ha érdekelnek a kultúra legizgalmasabb történetei, szereplői és eseményei, nézz körül a 2life.hu Kultúra rovatában is. Könyvek, filmek, színház, zene és még sok más – egy helyen, közérthetően és érdekesen.
gybm.
Képek forrása: www.magnific.com
