Mit jelent ma negyvennek lenni egy olyan világban, ahol az életút már nem előre kijelölt, hanem folyamatosan újraíródik?
A megszokott állapotából kimozdító, azt elcsúfító, idegen anyag jelenlétét szeA negyvenedik élet-mérföldkőhöz érkező ember életében egy sor változás indul el. De vajon miben volt más negyvennek lenni régen, és milyennek bizonyul ma?
A negyven mint belső fordulópont
Az Ég és föld között című életrajzi dráma bevezető részére megannyi negyvenedik életévéhez közelgő, avagy azt már átlépett ember bólogat, mondván: „Ezt akár én is mondhattam volna.” A főszereplő ugyanis így fogalmaz: „…eltöprengek azon, hogy ki vagyok és hová tartozom? (…) Miután elmúltam negyvenéves, komoly kérdéseken kezdtem el tűnődni, mert éreztem, hogy valami hiányzik az életemből.”
A spirituális érdeklődésen túl ebben az életszakaszban gyakran olyan személyes „hézagok” betöltésére is sor kerül, amelyekkel korábban nem foglalkoztunk, vagy amelyekre úgy gondoltuk, bőven lesz még időnk. Shirley MacLaine esetében is felmerül a kérdés: miként jelenhet meg a magány vagy a belső üresség érzése egy, látszólag teljes és sikeres élet közepén?
Ma már szinte mindenki hallott az életközépi válság kifejezésről, amely – különösen pszichológiai szempontból – jelentős fordulópontra utal. Miért éppen negyven? Miért nem harminc vagy ötven? Meglehet, hogy a válaszok egy része szimbolikus forrásból táplálkozik.
A negyven szimbolikája: próbatétel és átlépés
A negyven mint szám a megtisztulást, a várakozást és a próbatételt is jelképezte. Gondoljunk a Biblia negyven évig tartó pusztai vándorlására, vagy a negyven napos böjtre. A negyvenedik év egyfajta „beavatási küszöbként” is értelmezhető.
Hagyományos megközelítésben a negyvenedik születésnap az élet elismerését jelenti. A rubinjubileumként is ismert ünnep jelképe az érettséget szimbolizáló rubin. Ahogy az életben oly sok minden, a negyven megítélése is nézőpont kérdése. A tortán elhelyezett negyven gyertya elfújása nem szükségszerűen jelez válságot, tekinthetünk rá akár átrendeződésként, újraorientálódásként is.
Az élet első felének mérlegre helyezése
Az egyén a maga mögött hagyott évtizedek tapasztalatával felvértezve elérkezik abba a fázisba, amikor elvégezheti az első nagy visszatekintést: személyes leltárt készíthet.
Carl Gustav Jung gondolatához gyakran visszatérünk: az élet valójában negyvenéves korban kezdődik, mert addig az ember egyfajta belső kutatómunkát végez. E felfogás szerint az élet első felében mintegy „vizsgálati tárgyává” válunk önmagunknak: feltérképezzük a magunkkal hozott készletet, a tulajdonságainkat, késztetéseinket, lehetőségeinket.
A világról és önmagunkról való adatgyűjtési szakaszt követően mintha szintet lépnénk. Vertán Endre már a 19. század végén így fogalmazott: „A természet azért adta a fiatalságnak a tévedést, hogy az öregeknek adhassa kárpótlásul az igazságot…”
Ám a negyven mégsem tekinthető beteljesedett életszakasznak. Inkább egy fordulópont: már tapasztaltunk, próbálkoztunk, kerestük a helyünket, tanultunk a kudarcainkból és a kihívásokból.
Mi változik ilyenkor? Talán a kérdéseink mélyülnek el és váltanak fókuszt. A „kint” helyett egyre inkább a „bent” válik meghatározóvá. A „Ki vagyok én?” és a „Hová tartozom?” kérdései kerülnek előtérbe.
És miközben válaszokat keresünk, egyre világosabbá válik: ez még mindig nem a teljes kép, csupán egy vázlat önmagunkról.
De vajon mi történik ezzel a vázlattal egy olyan világban, ahol maga a keret is folyamatosan változik?
A cikk folytatásáért kattints ide!
gybm.
Képek forrása: www.freepik.com
