Gyermekkori bálványainktól a hiteles hétköznapi hősökig – avagy hogyan formál bennünket az, akire felnézünk?
Gyermekkori álmaink nyomában
Emlékszünk még, kik voltak az első példaképeink? Talán egy focista, egy tanár, egy kedves rokon, egy fogorvos, netán egy filmszereplő? Csillogó szemmel figyeltük őket, másoltuk mozdulataikat, és valahányszor szóra nyitottuk a szánkat, igyekeztünk olyan módon beszélni, ahogy nagyratartottjaink tették. Sokszor az öltözködési stílusukat is „magunkra öltöttük”. Akkor még nem tudtuk: amit csodálunk, az nemcsak a vágyainkról mesél, hanem arról is, kik vagyunk – és kivé szeretnénk válni…
Ahogy felnövünk, lassan ráébredünk arra, hogy azok is emberek, akikre példaképként tekintettünk. A tökéletesnek hitt személyek ugyanúgy hibáznak, tévednek, néha pedig éppoly tanácstalanok, mint mi. Ez azonban nem feltétlenül szolgáltat okot arra, hogy lemondjunk róluk – sőt, sokszor épp ellenkezőleg. A valódi példaképek nem attól értékesek, hogy makulátlanok, tévedhetetlenek, hanem attól, hogy esendőségük ellenére (vagy épp azzal együtt) mutatnak utat nekünk.
Példaképek: A több mint eszmények
A példakép fogalma a latin exemplum szóból ered, ami azt jelenti, hogy: olyan példa, amit követni lehet. De vajon kinek érdemes követendő mintává válnia? Marcus Aurelius, a filozófus császár Elmélkedéseiben említi azokat a családtagokat és közösségi szereplőket, akik türelemre, munkaszeretetre, mértékletességre és jellemerőre tanították. Ők nemcsak szavaikkal, hanem életvitelükkel is tanítottak – anélkül, hogy ránk/rá akarták volna erőltetni önmagukat.
A valódi példaképek ilyenek: nem irányítanak, csak jelen vannak. Nem másoltatni akarják az életüket velünk (leggyakrabban nem is sejtik: mi okból kifolyólag váltak ők példaképpé valaki számára, mindössze a lehető legjobbra törekednek életük minden napján), hanem inspirálni arra, hogy mi magunk fedezzük fel, miben lehetünk jobbak, tisztábbak, bölcsebbek.
Köztünk élő hétköznapi hősök
Sokan gondolják, hogy a példaképek a reflektorfény lakói: hírességek, szupersztárok, újonnan pedig influenszerek. Pedig a legmélyebb hatást gyakran a közvetlen környezetünkben élők gyakorolják ránk: a nagymama, aki soha nem adta fel; a szülő, aki emberi méltósággal viselt nehézségeket; a tanár, aki hitt bennünk akkor is, amikor mi már inkább a feladást fontolgattuk.
A pozitív példák kulcsszerepet játszanak jellemformálásunkban. Az Access Psych szakértői szerint a példaképek támogatják az önismeretet, segítik a célok kitűzését, és arra ösztönöznek, hogy erőfeszítéseket tegyünk a fejlődésért – tudásban és erkölcsi értelemben egyaránt.
„Olyanná szeretnék válni, mint ő” – vagy inkább „azzá válok, aki én vagyok/lehetek”?
Felmerülhet a kérdés: vajon egy példakép követése nem gátolja a saját egyéniség kibontakozását? Nem válunk-e csodáltjaink puszta másolataivá? Fabinyi Erzsébet kutatásaiban ezt a dilemmát járja körül. Példakép és értékorientáció című írásában rámutat arra: míg sok fiatal szerint a példaképek segítik a személyiségfejlődést, mások éppen ellenkezőleg látják – szerintük túlzott idealizálásuk gátolja az önkifejezés útját.
Meglehet, a kulcs abban rejlik, hogy ne személyeket másoljunk, hanem olyan tulajdonságokat válasszunk, amelyeket valóban érdemesnek tartunk a követésre – legyen az humorérzék, belső tartás, szorgalom vagy épp a hitelesség. Így nem válunk egyszerű embertársmásolóvá, hanem egyedi, önazonos személyiséggé. Nem utánzás céljából, hanem inspirációként tekintünk az általunk nagy becsben tartott emberekre, erkölcsi élenjárókra. Olyan emberré formálódunk, aki tudatosan figyeli azokat a jellemvonásokat, amelyeket csodálatra méltónak – s ebből fakadóan követendőnek – tart, és megpróbálja azokat saját értékrendjébe beépíteni.
Képesek vagyunk példaképpé válni?
A példaképek kiválasztása során gyakran háttérbe szorul a gondolat, mely szerint: mi magunk is hatással vagyunk másokra (ez sok esetben még akkor is így van, ha erről egyáltalán nincs tudomásunk). Nem titok például, hogy a gyermekek számára elsősorban a szülők jelentik az első mintát. Ha ők hitelesen képviselik a számukra fontos értékeket, az a legnagyobb tanítás, amit egy életen át továbbvisznek.
Egy egészségesen élő édesanya, aki rendszeresen sportol, a szavaknál is sokkal beszédesebb tettekkel mutatja meg, hogy mi az egészségtudatosság. Egy nyugodt, kiegyensúlyozott apa, aki egy fárasztó munkanap után is időt szán a gyerekeire, azt tanítja: a törődés nem extra, hanem alap.
Mi tehát a válasz?
Szükségünk van példaképekre? Úgy tűnik, igen – azonban semmiképpen sem bálványokra, hanem emberekre. Olyanokra, akik értékeket képviselnek, akiknek a történetei segítenek abban, hogy a saját utunkon is biztosabban lépjünk. És leginkább olyanokra, akik emlékeztetnek minket arra, hogy mi magunk is példává válhatunk valaki számára…
gybm.
Támogatott tartalom – Hirdetés (X)
Képek forrása: Freepik.com
