Látszatbőség és belső éhség
„Minden beszerezhető, ha van rá keret” – hirdeti a kor, miközben egyre többen éheznek. Nem csupán kenyérre, hanem lélekre, értelmes kapcsolatokra, belső tartalomra. Ez az éhség nem korlátozódik a fizikai síkra; lelki és mentális formában, olykor még égetőbbnek bizonyul.
A Pew Research Center friss felmérése szerint, miközben világszerte egyre kevesebben kötődnek a szervezett vallásokhoz, nő a spiritualitás iránti érdeklődés. A megkérdezettek 83%-a hisz a testet meghaladó szellem és lélek létezésében; 81% elfogadja a láthatatlan, természetfeletti világ valóságát; 74% úgy véli, vannak jelenségek, amelyeket a modern tudomány ma sem tud megmagyarázni. Több mint 40% számolt be arról, hogy átélt már valamilyen személyes túlvilági élményt.
Nem úgy van most, mint volt régen: Vallás, vallásosság, spiritualitás
Az őskorban a tudomány és a mágia közös gyökérből sarjadt: a pap, a gyógyító és a varázsló egyetlen személyben testesítette meg a közösség szellemi vezetőjét. A sámán látomásai és misztikus élményei nem maradtak magánügyek; beleszövődtek a közösség életének szövetébe.
Elődeink számára a vallás nem puszta kiegészítő szokás volt, nem is egy opció, hanem maga az élet kerete. Tulajdonképpen az a forma, amely a hit tartalmát hordozta, akárcsak a kancsó a bort, ha egy példával szeretnénk érzékeltetni mindezt. A délszláv falvak világa jól mutatja, hogy a vallás, a hiedelmek és a népszokások különleges ötvözete erkölcsi és lelki kapaszkodót adott számukra, miközben összetartotta a közösséget. Hittek a természetfelettiben, a szellemekben, a boszorkányokban, az úgynevezett „tüzes emberekben” és a szemmel verés erejében. A templomi énekek pedig vigaszként és erőforrásként szolgálták őket.
Változó vallásosság – három nemzedék tükre
Keller Tamás szociológus Sülysáp vallási változásai című kutatásában három generáció történetét tárta fel az érdeklődő közönség előtt. Megállapította, hogy a legidősebbeknél a vallás hagyománykövető, közösségi életforma volt; a legfiatalabbaknál viszont sokkal inkább személyes, belső élményen és egyéni meggyőződésen alapuló kapcsolat, amely gyakran fontosabb, mint a felekezeti hovatartozás.
Molnár Attila valláskutató A privatizált vallásosság című művében úgy fogalmaz: a modern vallásosság „privatizálódott”. A közösségi dogmák hálója fellazult, helyükre egyéni „hit-csomagok” léptek. Ebben az alaposan átformálódott légkörben mindenki a saját életstílusához válogatja össze azokat az elemeket, amelyekkel leginkább rezonál, és amelyek a legjobban illeszkednek hozzá. Ez a szabadság könnyű belépést és kilépést biztosít, ugyanakkor a vallás társadalmi súlya ezzel együtt csökkenni látszik.
Az emberi lélek éhsége
Az emberi lélek éhsége örök – formája azonban szüntelenül változik, hullámzik, idomul a korszellemhez és az aktuális ízléshez. Egykor a közösség tűzhelyénél, a templom falai között, közös imákban és ünnepeken csillapítottuk ezt a lelki, a mindennapin túlmutató éhséget. Ma sokszor magányosan, a képernyők kék fényében, meditációs appok és podcastok társaságában keressük a választ az élet nagy kérdéseire. A keresés azonban sosem szűnt meg. Örök keresők vagyunk.
A hindu életfelfogás négy szakasza – tanulás, családfenntartás, visszavonulás, lemondás – a régi időkben természetes ívet adott az emberi életnek. Ma azonban sokan már fiatalon keresik a belső békét, felismerve, hogy a siker és a vagyon csillogása mögött gyakran ott tátong az üresség. A Mahakumbh fesztivál fiatal szannjászijai ugyanazt a felismerést hordozzák, mint a régi mesterek: a lélek értéke nem mérhető GDP-ben.
A hit új arca
A 21. században a hit már nem feltétlenül vallási címkéhez kötött. Lehet erő, amely megakadályozza, hogy pusztán tranzakciókban lássuk egymást. Lehet híd, amely áthidalja a magány szakadékát. De lehet bátorság is, amely segít szembenézni az egzisztenciális kérdésekkel – nem a hírfolyam sodrásában, hanem abban a belső csendben, melyben ha megingathatatlan válaszok nem is, de napvilágra kerülhetnek olyan kérdések, melyek igazaknak és tisztáknak mondhatók. Társaságukban pedig újabb szellemi-lelki lépcsőfokokra léphetünk.
A hit ma talán nem kötelező, ám sokak számára mégis nélkülözhetetlen. Nem azért, hogy mind ugyanazt kövessük vagy imádjuk, hanem hogy legyen mihez nyúlnunk, amikor az élet kicsúszik a kezünkből, amikor a „megharcolhatatlannak” vélt életbeli csatamezőkre sodródunk. Mert – ahogy Frida Kahlo mondta – a világ mozgásban van, kering. Éppen ezért nekünk is kell valami, amihez viszonyítva értelmet nyerhet a saját létben való forgásunk.
gybm.
Támogatott tartalom – Hirdetés (X)
Képek forrása: Freepik.com
