A családnak nevezett legszorosabb és legszélesebb körben (el)ismert társadalmi közösséget a családterápia olyan pszichoszociális entitásként értelmezi, ahol minden egyes ember fontos tagja az összekapcsolódó részek alkotta egésznek. Ebben a mikroközösségben egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése alapértékként van számon tartva. Hogyan alakítható ki és tartható fenn a családi harmónia, avagy, ahogyan az író, párkapcsolati szakértő, Gary Chapman, egyik könyvében emlegeti: a családi összhangzattan?
Fókuszban a család
A család kifejezésként és társadalmi intézményként ugyanúgy érdemes a figyelmünkre, mivel egy sor izgalmas, a mindennapokban kevésbé ismert érdekességre bukkanhatunk betekintéseink, keresgéléseink során. Maga a „család” szó egy XVIII. század végi, XIX. század eleji újítás, vagy, ahogyan Tolnai Vilmos nyelvész, irodalomtörténész fogalmazott: a „felújított régiségek” közé tartozik. Eredetileg a legszorosabb vérségi köteléket jelölni hivatott „família”, „nemzetség”, „háznép”, valamint „cseléd” formában szerepelt.
A családok iránti antropológiai érdeklődés kezdete
Antropológiai szempontból a család/rokonság vizsgálata, működésének tanulmányozása mindig kiemelt helyen szerepelt. Vajon miért e megkülönböztetett figyelem a rokonsági rendszer irányába? Mint oly sok minden, amit ma evidenciaként, teljesen megszokottként kezelünk, valójában rendkívül összetett folyamatok eredményének tekinthető, amit megannyi történelmi-kulturális és egyéb hatás ért a kezdetektől napjainkig tartó szinte beláthatatlannak tetsző időintervallum alatt. A korai kutatók feltételezték, hogy minden társadalom egyformán (f)elismeri a geneaológiai, vagyis származástani kapcsolatokat, összefüggéseket. Az antropológiai kíváncsiság különlegessége az volt, hogy a rokonságot a természetes reprodukció kulturálisan is elismert tényévé emelte.
Később már nem is annyira a rokonság biológiai aspektusai kerültek a kutatások fókuszába, hanem inkább a kulturális meghatározók. Ami biztosan kijelenthető: a család civilizációnk sarokköveként kiemelt szerepet játszott/játszik manapság is a kapcsolatainkban, az identitásunkban, az interakcióinkban.
Az Anthroholic.com munkatársai fontosnak tartják megjegyezni, hogy e társadalmi intézménynek az őstársadalmaktól kezdődően kiemelt szerepe volt; a tagok kölcsönösen függtek egymástól, a túlélés érdekében mindannyian igyekeztek felelősséget, részt vállalni.
Mérföldkövek és hatások a családok fejlődésében
A munkamegosztásra, a tulajdonjogra, az öröklési gyakorlatokra nagyjából a mezőgazdaságra való áttérés idején (kb. i.e. 10 000 körül) került sor. Mely időben az
élelmiszertermelés és az egy helyben maradás lehetősége és képessége jelentősen átformálta, határozottabbá tette a családi struktúrákat
. Megjelent a manapság is legelterjedtebbnek tekinthető családi forma, az úgynevezett nukleáris vagy hagyományos családszerkezet (két szülő és a gyermekek). Ezt a formát tovább acélozta az ipari forradalom, valamint a modernizáció változó társadalmi normái (városiasodás, változó nemi szerepek, megnövekedett mobilitás – különös tekintettel a nyugati társadalmakban).
Kultúránként eltérő családmodellekkel találkozhatunk
Vannak helyek, ahol ma is a tágabb, azaz kiterjedtebb családban élés a jellemző, ahol a szülők és gyermekeik mellett megjelennek a nagyszülők, nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben megnövekedett az egyszülős és az azonos nemű házastársi együttélések száma is – jegyzi meg az Anthropoholic. (Megemlíthetők még bizonyos társadalmak egészen speciálisnak és rendkívül ritkának tekinthető családtípusai is, mint példaként: a többnejűség, a többférjűség és a csoportos házasságok). Ezeket a változásokat manapság éppúgy, mint a régmúlt időkben a kulturális-társadalmi evolúció képezi, ezzel is alátámasztva a társadalmi szerveződések dinamikusságát.
A múlt században több jelentősebb változás is történt a családok szerkezetében és dinamikájában egyaránt. Mindehhez elegendő, ha figyelembe vesszük a válások és különélések számában történő ugrásszerű növekedést, a házasságkötések csökkenését vagy kitolódását, a házasságok új formáinak színre lépését, a nem házasok együtt- és/vagy különélését (lásd példaképpen az úgynevezett mingliséget, mely egy olyan párkapcsolati formát jelöl, ahol a felek nem házasodnak és nem is költöznek össze).
Minden kor elhozza a maga változtatásait
A családoknak minden korban meg kellett vívniuk harcaikat a legkülönfélébb kihívásokkal beleértve a szegénység-csökkentést, a gyermekgondozást, a tagok egészségéről és biztonságáról való gondoskodást. Újonnan pedig a gyermekek majdani boldogulásához szükséges erőforrások biztosítását, a kenyérkereső munka és a családdal töltött idő egyensúlyának megteremtését.
A család dinamikájában manapság is tetten érhető a metamorfózis, az átalakulás, melynek betudhatóan már nem egy osztatlan, monolitikus állapotról beszélhetünk, hanem egy találó kifejezéssel élve: egy „vibráló mozaikról”(Medium.com). Ebben az apró részekből összeállított formában fellelhetjük a gyermekeiket egyedülállóan nevelő szülőket, az azonos nemű párokat, a házasságban élő tudatosan gyermekteleneket, az élettársi kapcsolatban élőket.
A családi dinamizmusok vonatkozásában a legkevésbé sem hagyható figyelmen kívül az individualizáció térnyerése és hatásgyakorlása, mely erkölcsi rendszer, illetve szemléletmód középpontjában az egyén áll. Továbbá megkülönböztetett családátformáló töltettel rendelkezik a technológia is, mely egyfajta kétélű kardként éppúgy összekapcsol, mint elválaszt bennünket. Családtagok földrajzi szétszóródása, fizikai kapcsolatok mérsékeltté válása, videohívások, üzenetküldések, egyéb újszerűségek képeznek szakadékokat és hidakat a családtagok közé. Murinkó Lívia szociológus egyik tanulmányában (Szociológiai Szemle) jegyzi meg, hogy ugyanígy a nemi és szülői szerepek átformálódásai is fontos elemét képezik a családokkal kapcsolatos változásoknak.
Létezhet tökéletes harmónia a családban?
Családos barátok között gyakorta visszatérő anekdota, hogy: „Tökéletes szülők voltunk… aztán megszülettek a gyermekeink…” A szülői szerep, hivatás megélésével kapcsolatban mindenkinek megvannak a maga elképzelései. Nem sok idő szükséges ahhoz, hogy felismerjük: óriási szakadék tátong az elmélet és a gyakorlat között. Az önostorozások, lelkifurdalások, az önnön szülői mibenlétünkkel kapcsolatos újra-csalódások viharában valóságos gyógyírként szolgálnak Bruno Bettelheim író, gyermekpszichológus azon szavai, hogy: halandók számára elérhetetlen a tökéletesség, így a gyermeknevelésben „az elég jó szülő” is példásan el tudja látni a feladatát.
Az „elég jó” kapcsán pedig bizonyára nem az a gondolat vagy érzés tör felszínre, hogy: „akkor most már dolgunk végeztével nyugodtan hátra is dőlhetünk…” A család mindennapjaiban mindenki szembesül a különféle megoldandók, csiszolandók, fenntartandók kérdéseivel. Nem beszélve a személyre szabott tépelődésekkel való farkasszem-nézésekről. Olyanokról, mint példaként: „mennyire vagyok, illetve lehetek szigorú a gyermekeimmel, hogy ne sértsek határokat?”, „biztosítok-e elegendő minőségi időt?”, „kellőképpen rugalmas, következetes, empatikus stb. vagyok-e?”, és a sort még hosszan, mondhatni személyre szabottan folytathatnánk. Fontos, hogy a gyermek mindig számíthasson a szüleire, aki(k) egyfajta biztos háttérországként van(nak) jelen az életében.
Családdá formálódunk…
Az ideggyógyász és pszichoanalitikus Szinetár Ernő egyik tanulmányában (A családterápia néhány mozzanata címűben) kifejti, hogy a családi harmónia vonatkozásában azzal is számolni érdemes, hogy eleve a szülők is különböző családi struktúrákban nevelődve kerültek össze. Különböző nézeteket, szokásokat, ideálokat és tagadásokat lestek el, illetve hoztak magukkal. Belekerülve új, életre szóló szerepükbe, a szülőségbe, megannyi egyeztetésre, a nézetek összhangba hozására kerül sor. Sok múlik ezen a szerep-, hozott magatartás-, igény- és elvharmonizáláson. A szakember szerint a családi harmónia kialakítása és fenntartása érdekében kardinális a gyermeknevelésben vállalt szülői koalíció, vagyis a partnerség, az együttműködés. Szükségesnek tartja a családon belül (intrafamiliárisan) kialakított magatartást, életstílust, életformát, példatárat, repertoárt.
Az életfeltételek (pl. lakás, bevétel) biztosítása mellett számos más tényezőre is figyelnünk szükséges. Olyanokra, mint a kedvező időbeosztás (egymással töltött minőségi idő, a lelki-érzelmi kielégülés biztosítása). A különféle családi szokások, rituálék kialakítása tartópillérként funkcionálhat – gondoljunk a közös asztalhoz ülésre, a hétvégi társasjátékozásra vagy kirándulásokra, a gondolkodásmódot erőteljesen befolyásoló értékválasztásra.
A családi összhang kialakítása apró lépésenként
Vivian Morgan családterapeuta (vivianmorgancounseling.com) a családi összhang érdekében azt tanácsolja, hogy:
Figyeljünk a tudatos kommunikációra. Mindez első blikkre egyszerűnek és természetesnek tűnik, azonban ne feledkezzünk meg a stresszhelyzetekről, az emberpróbáló időszakokról sem, amikor hajlamosabbak vagyunk az ingerültségre, a türelmetlenségre, ezzel karöltve pedig a hangnemváltásra, a lelkifurdalást generáló bántó, sértő nyelvezet használatára. Ez esetekben a megszokottnál is nagyobb (kommunikációbeli) tudatosságra, önkontrollra, fegyelemre van szükségünk.
Fontos a „hadd tudja, hogy értékelem” magatartás. Gyakran gondoljuk úgy, hogy viselkedésünkkel, a mindennapokban végrehajtott „szeretetcselekedeteinkkel” megingathatatlan tanújelét adtuk annak, hogy értékeljük, becsüljük, tiszteljük a családtagjainkat. Morgan meggyőződése viszont az, hogy igyekeznünk szükséges tudatni is szeretteinkkel azt, hogy segítőkésznek, kedvesnek, nagylelkűnek, támogatónak, kreatívnak stb. tartjuk őket.
„Nem egy kaptafára megy…” Noha egy család tagjairól van szó, ahol vannak személyiségbeli, megnyilvánulásbeli és egyéb hasonlóságok, mégsem vagyunk egyformák. A családterapeuta javaslata e téren az, hogy tartsuk becsben, méltányoljuk családunk minden egyes tagjának egyediségeit.
Stop a versenynek! Egy olyan világban, melyben életünk nagy részében „versenyzünk” – hol másokkal, hol pedig önmagunkkal – szükséges időt szánnunk a versenynélküli tevékenységekre is. Erre ideálisak a kreatív játékok, a különféle családi programok, a közös szórakozás és a csendes beszélgetések.
Stresszkezelésre készen. Bár ma már egyre többen tudjuk, hogy nem minden stressz nevezhető rossznak. Vannak olyan stressztípusok is (jó, pozitív vagy eustressz), melyek segítenek megbirkózni a mindennapi kihívásokkal, motiválnak bennünket. Ez esetekben inkább izgatottságot, hormonfelpörgést érzünk, hiszen nincs képben sem fenyegetés, sem pedig félelem. Ezzel szemben a rossz stressz kimerít, idegessé tesz, káros hatással van az egészségünkre, gyengíti a koncentrációs képességünket, csökkenti a teljesítményünket és megviseli a kapcsolatainkat. Ennek kivédése, illetve orvoslása érdekében jó beiktatni némi egyéni és/vagy családi tevékenységet, hobbit.
Nem lehetünk mindig „igen szülők” – Az utóbbi években ismertté vált újszerű nevelési stílus sokak figyelmét felkeltette. Ez az úgynevezett „Yes Parenting” (igen szülőség), mely módszerről 2021-ben családi film is készült „Yes Day” címmel.
Ez a stílus eredetileg a szülői nyitottságra összpontosult. Arra, hogy gyakrabban mondjanak igent a gyermekeik érdeklődési köreire, kéréseire, kíváncsiságára, mégpedig abból a célból, hogy azok erőteljesebben érezzék: meghallgatják őket, figyelnek rájuk. A megközelítés sokak ellenszenvét is kiváltotta, hiszen ellentétben állt a hagyományosabb módszerekkel. Azonban az alapötlet nem a gyermekek elkényeztetése, vágyaik és igényeik parttalan teljesítése volt, hanem a pozitív szülő-gyermek interakció ösztönzése, a problémamegoldás és az önismeret fejlesztése. E filozófia célja az egymás kölcsönös megértésére és tiszteletére alapozó hozzáállás, valamint a gyermekek önállóságának, függetlenségének – biztonságos és ésszerű határokon belüli – ösztönzése.
Mindazonáltal a családi összhang érdekében mindenkinek meg kell tanulnia, el kell sajátítania a „nemet” mondás művészetét. Ezzel ugyanis megelőzhetővé válnak a túlvállalások, a felelőtlenségek, és mindenki számára egyértelművé válik, hogy pihenő- és énidőre időnként szükség van.
A legjobbat lássuk meg egymásban. Valójában milyen gyakran szánunk néhány extra másodpercet arra, hogy megértsük, feltérképezzük: ténylegesen mi zajlik a másik emberben? – tehetjük fel a kérdést Dr. Rick Hanson pszichológussal együtt, aki a Psychology Today felületén kereste a válaszokat. Amennyiben tudatosan törekszünk arra, hogy a másikban a jó tulajdonságokat, a pozitív jellemvonásokat lássuk meg, úgy kapcsolataink is jobbá válnak.
Hanson szerint, hacsak környezetünkben nem hemzsegnek az agresszív, empátia nélküli szociopaták, az emberek többségében nagy eséllyel figyelünk fel olyan erényekre, mint a kedvesség, a türelem, a józanság, az őszinteség, az együttérzés, a barátságosság, a nagylelkűség. Morgan mindezt azzal egészíti ki, hogy igazából a legtöbbek – legyen szó bár családtagról vagy másokról – szándéka nem az, hogy szándékosan bántsanak, megsértsenek, fájdalmat okozzanak. Megér egy próbát az, hogy a bennük lévő lelki-jellembeli szépségekre, pozitívumokra figyeljünk.
Ha érdekel még több érdekesség a családi életből, akkor kattints ide!
Győrffy-Biró Melinda
Képek forrása: Freepik.com
