A 20. század legnagyobb tudósaként ismert Albert Einstein szilárd meggyőződéssel vallotta, hogy amennyiben szülőként az egyik legkiemeltebben dédelgetett vágyunk az, hogy a gyermekünk okos legyen, akkor mindenképpen olvassunk neki sok mesét. Mindezt azzal a tanáccsal egészítette ki, hogy ha még intelligensebbnek szeretnénk látni gyermekünket, úgy olvassunk több mesét neki. Einstein meglátását azóta több szakember is megerősítette – és teszi ezt mind a mai napig. Az alábbiakban, egyebek mellett, arra a kérdésre keresünk válaszokat, hogy mikortól tegyük rendszeressé a meseolvasást, illetve mikor „vessünk véget” ennek a sok családban napzáró rituálévá formálódott tevékenységnek?
A gyermekek kapcsán sokan elvitathatatlannak tartják azt, hogy életük első éveiben szinte szivacsként szívják magukba a tudást, mégpedig rendkívül gyorsan. E tekintetben a legkevésbé sem mindegy, hogy milyen módon és formában jut, azaz juttatjuk hozzá őket az „életindító” tudáshoz. Vekerdy Tamás, a megannyi szülő által kedvelt pszichológus állítása szerint:
a mesék megnyugtatják, vigasztalják, ugyanakkor oldják is a gyereket…
E mesei hármas hatás (tudniillik: a nyugtatás, vigasztalás és az oldás) erőteljes bázisként szolgálhat a személyiségfejlődés során. Mégpedig olyannyira, hogy a későbbi szakaszokban (pl. iskolába lépéskor) olyan képességek válnak gyümölcsözővé a gyermekekben, mint a kommunikáció, közlés, leírás, értelmezés, összefüggés-kezelés, kreativitás, koncentrációs képesség, vagy éppen a problémamegoldás ̶ minderre Bruno Bettelheim gyermekpszichológus is rávilágít „A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek” című klasszikusában.
Kutatásokra hivatkozva Bettelheim megjegyzi, hogy azoknak az öt-hat éveseknek, akiknek a szülei rendszeresen mesélnek, szignifikánsan magasabb az értelmi és szókincsbeli fejlettségük, mint az ebben kevésbé részesülő társaiknak. A nemzetközi hírnévre szert tett gyermekpszichológus szerint még látványosabb lesz az eredmény a szociális és értelmi fejlődést illetően, abban esetben, ha a meseolvasást beszélgetéssel is kiegészítjük. Egy tanulmány (The Ohio State University) rámutat a lefekvés előtti meseolvasás interperszonális aspektusára, a szülő-gyermek közötti kötődés megerősödésére. Az adatok szerint a naponta mesét hallgató kisgyermekek nem kevesebb, mint 290 ezer szóval többet „birtokolnak”, mint a meséktől „megfosztott” társaik.
Mikor kezdjünk el meséket olvasni a gyermekeinknek?
Az erre a kérdésre adott válasz sommásan ekként hangzik: minél előbb. Több szakember egyetért azzal, hogy a mesélést már pár napos kortól érdemes elkezdeni a csecsemőknek – ekkor még nem feltétlenül mesekönyvből felolvasva, hanem a környezetet, a helyzeteket, az embereket szóban lefestett módon (pl.: meséljünk neki arról, hogy mi történik éppen vele, kikkel fog találkozni stb.) Néhány hónapos (általában hat hónapos kortól javasoltan) már szeme elé és keze ügyébe kerülhetnek a színes, figurás, kimondottan kisgyermekek számára készített kis könyvecskék.
Fókuszban az érzelem és az értelem
Az írás- és olvasástudás készségeinek fejlesztését missziójának valló National Literacy Trust jótékonysági szervezet felhívja a figyelmet arra az aggasztónak titulálható kutatási eredményre, amely szerint a gyermekek 40-50 százalékának negatív kapcsolata alakul ki a könyvekkel. Ennek következményeként idegenkednek az olvasástól, alacsony műveltséggel rendelkeznek, szorongó kapcsolatuk lesz a tanulással. Mindemellett nem marad sértetlenül a képzelőerő és az empátia területe sem ̶ hiszen az olvasás bizonyítottan jótékony hatást gyakorol az érzelmi érettségre, a gondolkodásra és a szociális készségekre egyaránt.
Az 1997 óta a kisgyermekkori fejlesztés tudományára összpontosító Zero to Three szervezet specialistái arra biztatják a szülőket, hogy a lehető legkorábban vágjanak bele a rendszeres meseolvasás, mesélés (személyiség)fejlesztő kalandjába. Mint megjegyezték: bár előfordulhat, hogy kissé ostobának érezhetjük magunkat, midőn olvasni kezdünk egy hat hónapos kicsinek, hiszen nagy valószínűséggel nem a könyvtárlátogató csillogó szemével és tudásvágyával fog viszonyulni élete első könyvéhez, hanem úgy, hogy a szájába veszi, „megkóstolja” a lapjait. Ez azonban csöppet se lombozzon le bennünket, mivel ezekben a korai szakaszokban is mindig tanulnak valami újat, elsőként az érzékszerveikkel fedezve fel ezt az izgalmasnak mutatkozó, különös világot.
Meseolvasás: minél előbb, annál jobb
A mesével, a könyvekkel, az olvasással való ismerkedés start-fázisa már csak azért is fontos, mert a nyelv gyökerei már a beszéd előtt kialakulnak a babák agyában. Természetesen a könyvek tematikáját, stílusát mindenképpen érdemes a korukhoz igazítani, így példaként hat hónapos kortól ajánlott a vaskos, gazdagon illusztrált, apróbb méretű, puha anyagokból készült, a motoros készségek fejlesztésére készült könyvtípusokat választani. Ettől kezdve fokozatosan beépíthetjük a különféle módosításokat ̶ mondókák, figyelemfelkeltő kifejezések, korábbi mesélésekből már ismerős tárgyakról, állatokról szóló egyszerű történetek (9-18 hónapos korban). Ilyenkor már megfigyelhető, hogy sajátos módon igényt tartanak a már ismert, favorittá vált történetek újrameséltetésére.
Nagyjából 12 hónapos korban már kérdezni lehet őket a történetekből (pl. Hol van a kiscica a képen?) 18-24 hónaposan a mesélő, meseolvasó szülő élővé teheti a történetet olyanképpen, hogy például azt mondja: Most ugráljunk úgy, ahogy a mesebeli nyuszi. Ez az interaktivitás fejleszti a kisgyermek gondolkodási és nyelvi készségeit. 24-36 hónapos kortól bevezethetőek a tematikus könyvek, melyek segítségével alaposabban megismerkedhetnek egy-egy állattal, tárggyal, eszközzel, helyzettel.
Meddig olvassunk mesét?
A meseolvasásról általában úgy vélekedünk, hogy eljön egy bizonyos életkor, amikortól már „ciki” a mesebirodalomban való kalandozás. Ez azonban téves nézet, hiszen ahogyan Ricz Dencs Tünde mentálhigiénés szakember és meseterapeuta egy korábbi (Családi Kör, 2018) interjúban ecsetelte: egészen sokáig, majdnem a 18. századig a mese a legkevésbé sem minősült gyermekirodalomnak, lévén, hogy a felnőtté válás egyik jeleként tartották számon azt az engedményt, ha egy gyerek már részt vehetett a mesélésben. Később a mesét apró lépésenként kiemelték a felnőttek világából, és kizárólag a gyermekszobába tartózónak címkézték. A mesével szorosan egybefonódó tévhitekről Boldizsár Ildikó író, mesekutató is kifejtette a véleményét a Meseterápia című írásában, lejegyezvén, hogy a mesék eredetileg és elsősorban a felnőtteknek szóltak, szórakoztató funkcióval bírtak, az ismeretátadás és az információáramlás eszközeiként tekintettek e történetekre, melyek segítették a mindennapi életben való (gyakorlati) eligazodást. Ezenfelül pedig lehetővé tették azt is, hogy az ember a szellemi lény mibenlétéről is töprengjen. Az „éltek, akár a mesékben” sem feltétlenül egyenértékű a vélt felhőtlenséggel, ugyanis a mesében semmi sem tekinthető magától értetődőnek, a hősöknek mindenért meg kell dolgozniuk, próbákat kell kiállniuk ahhoz, hogy végül elnyerjék a jutalmat.
A meseolvasás, mint gyógyír
Dr. Akila Reynolds gyermekpszichológus a Psych Central mentálhigiénés információs oldal felületén arról számol be, hogy a mesékben minden embert egyformán érdeklő örökzöld témák kerülnek feldolgozásra (pl. hűség, igazságosság, megpróbáltatás, konfliktus stb.) Az, hogy azonosulni tudunk a szereplőkkel, elvezethet a saját érzelmeink felfedezéséhez, megértéséhez. Egy figyelemre méltó gyermekonkológiai kutatásból (Taylor and Francis) fény derül arra, hogy a megfelelően kiválasztott mesék segítettek a betegséggel kapcsolatos félelmek és szorongások csökkentésében. Ilyen meseként szerepelt a három kismalacról szóló mese, melyben a gonosz farkast a betegséggel azonosították.
Az, hogy ma is vannak a mesék iránt érdeklődőssel forduló felnőttek, arra példaként hozhatjuk be a népszerű online tudáspiacot, a Quora felületét, ahol sokan nyíltan beszélnek arról, hogy miért olvasnak ma is meséket. Az okok között élen jár: a nosztalgia ̶ a gyermekkori történetek felidézése, más fénytörésbe helyezése; az erkölcsi tanulságok megértésének igénye; a kulturális és pszichológiai vonatkozások ̶ az emberi lélek megértésének vágya; a személyes növekedés ̶ morális támaszok keresése; és nem utolsó sorban a kulturális jelentőség felismerése.
Summa summarum: a mese(olvasás) nincs korhoz kötve.
Ha pedig arra is kíváncsi vagy, hogy hogyan neveljünk olvasó gyermeket, akkor kattints ide!
Győrffy-Biró Melindav
