Az újévi fogadalmak mítosza és valósága
Az év második hónapjába lépve ideje feltenni egy kevéssé komfortos kérdést: hol tartunk – vagy hol tartasz – az újévi fogadalmaink megvalósításának útján?
Zsírozottan és megállíthatatlanul robog a projekt, vagy már el is hasalt az első kihívás banánhéján, valahol január közepén?
Akármelyik válasz is jut főszerephez esetünkben, egy megállapítás mindenképpen igaz: egyik forgatókönyv esetében sem vagyunk egyedül.
Akár szalad a fogadalom-megvalósító szekér, akár pöfékel, netán már be is adta az unalmast.
Nézzük, hogyan állunk ma a fogadalmainkkal?
Az adott, a kimondott szó kötelez – így tanultuk, így örököltük. Az egyén becsületét, megbízhatóságát minősíti, tükrözi vissza – ugyanakkor erőteljes képet fest a fogadalmat tevő személy fegyelmezettségéről, önkontrolljáról, mentális érettségéről, kitartásáról, valamint saját magának vagy másoknak tett hűségéről, lojalitásáról egyaránt.
Noha napjainkban sem állíthatjuk, hogy bárki is vitatná: az adott szónak ereje van, mégis egyre többen függesztik fel annak beteljesítését, a fogadalom megvalósítását már az időtartama alatt. Ezek utózmánya, eredménye sok esetben a megbánás, a csalódottság, a bizalmatlanság.
Manapság az egyén leginkább az újévi fogadalom formájában köt önmagával ünnepélyes szerződést, amelynek célja többnyire valamiféle mentális-fizikai, egészségügyi, kapcsolati vagy karrierbeli szintlépés. A statisztikák arról árulkodnak, hogy az ilyen évindító, „tiszta lappal kezdek, és végre elérem az álomsúlyomat, elindítom a vállalkozásom, elvégzem a tanfolyamot, megtanulok mandarinul stb.” típusú fogadalmak zöme – a becslések szerint 70–80 százaléka – már az elején kifullad.
Mindez lassan odáig vezetett, hogy sokan komolytalannak, sőt teljesen fölöslegesnek ítélik ezeket a már-már reaktívnak tekinthető ígéreteket. Az óévbúcsúztatás mámorában – a szemnek és szájnak ingert kínáló terülj-asztalok és töltődj-poharak, a zenével és tánccal bélelt örömbódulat közepette – nem biztos, hogy gyümölcsöző komoly esküket tenni.
A „csak még ezt az egy falatot, aztán jöhet a szigorú és hősi fék: a strandtest-gyúró diéta-fitnessz projekt” önmagában csodálatos terv, ám nem biztos, hogy a mulatság hevében szükséges erre mindenképpen sort keríteni. Még akkor sem, ha az „új év: új én” szirénhangja egyre csábítóbban duruzsol a fülünkbe.
De mikor lett a fogadalom komoly erkölcsi aktusból kulturált önámítás?
Lehet, hogy nem gyengébbek lettünk – csak rossz időpontban esküszünk?
Volt idő, amikor a fogadalom nem önmotivációs eszköz volt, hanem közösségi és erkölcsi kötelezettség. Amikor az egyén nem egyszerűen önmagának, hanem szűkebb vagy tágabb közösségének is elszámolással tartozott.
Eredetileg a fogadalom szent, lelki, spirituális megfontolásból, szabad akaratból eredő és abból táplálkozó ígéret volt. Az egyén megfontolt és körültekintő volt e szavak hangos kimondásakor, hiszen ezzel egyfajta szent vállalást tett: nem csupán önmaga előtt, hanem nyilvánosan is felvállalva a kimondottakat. Ilyenkor a szavai már nem „lebegtek a víz fölött”, hanem testet öltöttek, tetté kezdtek terebélyesedni. Nem véletlen tehát, hogy a fogadalom a szerzetesek körében istentiszteleti erénynek minősült.
Ha ma az egyéni vágy, elképzelés, fejben szőtt álom valamilyen rendszerbe kerül – naplóba, tervezetbe, listába –, akkor már elkezd kézzel foghatóvá és nyomon követhetővé válni. Innentől ön- és lelkiismereti kérdéssé lesz, olyanná, amelyet nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni: számon kérhetővé válik.
Talán érdemes különbséget tenni privát, belső, valamint publikus, külső fogadalom között. A privát fogadalom egyfajta „soft” fázis: az egyén a maga csendjében önfegyelmi kísérletet tesz arra, hogy teljesítse mindazon ígéreteket, amelyeket önmagának tett – egyelőre titokban. Ebben a diszkrét kísérleti szakaszban megfigyeli a komfortzóna átlépéséből adódó nehézségeket, tapasztalatait, és fényt derít az akadályokra. Csak önmaga által válik számon kérhetővé.
A publikus fázis ezzel szemben már nagyobb felelősséggel terheli a fogadalomtevőt. Nem-teljesítés, megszakítás esetén ugyanis csorbát szenvedhet értékes jellemtára: a megbízhatóság, a szavahihetőség, a kitartás, a fegyelem – mindaz, ami a kimondott szó súlyát adja.
Tőrbe ejtett fogadalmak?
Avagy mikor hullajtották el fogadalmaink a szent minőséget, és váltak triviálissá, végül profánná?
Az újévi fogadalmak már a 19. században el kezdtek megfosztatni korábbi, komoly, ünnepélyes, spirituális vagy erkölcsi státuszuktól, és apránként világi, személyre szabott – lásd önfejlesztési célok – valamint egyre inkább flexibilis jelleget öltöttek magukra. Az ünnepélyesség elvesztése lassan annyira látványossá és nyilvánvalóvá vált, hogy az 1800-as évek újságjainak hasábjai egyáltalán nem szűkölködtek az orra bukott ígéretek szatíráiban.
Nem kellett sokat várni arra, hogy kimondható legyen: a fogadalmak megszegése sokkal általánosabbá vált, mint azok megtartása.
Fogadalomtörténeti szempontból – nem szigorú történeti rekonstrukcióként, hanem inkább gondolati vázként – nagyjából így rajzolhatók fel a legfontosabb elmozdulások:
- a 18. században a fogadalmak elválaszthatatlanok voltak a vallástól, ahol a bűn elkerülése és az erkölcsi tisztaság megőrzése jelentette a fő célt;
- a 19. század e tekintetben fordulópontként értelmezhető, amikor a korábban „ünnepélyes” jelzővel illetett fogadalmakat egyre többen kezdték megszegni;
- a 20. század kommercializálódása és a fogyasztói kultúra térnyerése olyan fogadalomtípusokat léptetett életbe, amelyek már lazább szálakkal kötődtek erkölcsi kérdésekhez – és amelyek ma sem ismeretlenek számunkra (életmódváltás, fittség, személyes megújulás, új hobbik, bakancslista-tételek kipipálása vagy fogpótlás készítés).
Ha mindezt látjuk – a fogadalom kiüresedését, profanizálódását, a január elsejéhez kötött túlterhelést –, joggal merül fel a kérdés: van-e még értelme egyáltalán újévi fogadalmakban gondolkodni?
Vagy a probléma nem magával a fogadalommal van, hanem azzal, ahogyan, amikor és amire használni próbáljuk?
Mindenképp olvasd el a cikk folytatását az „Akkor engedjük el? – Miért nem a fogadalommal van a baj, és hogyan működhet mégis?” címmel!
gybm.
Támogatott tartalom – Hirdetés (X)
Képek forrása: www.freepik.com
