A teljesítmény és az önérték összefonódása a modern életben
A kiégés mint érzelmi, fizikai és lelki kimerülés egyre szélesebb körben üti fel a fejét. A megfigyelések szerint bár korábban a segítő szakmákban dolgozók körében jelentkezett túlsúllyal, ma már szinte mindenki életébe bekúszni látszik. Olyan jellegzetes tünetek utalnak a jelenlétére, mint például a lelkesedés hiánya, a kétségbeesés, a reménytelenség érzése, az érdeklődés elvesztése az emberek és dolgok iránt, a stresszel való megküzdés nehézségei, a teljesítmény romlása, valamint súlyosabb esetben olyan személyes problémák megjelenése, mint a kapcsolati konfliktusok, mentális zavarok, alkohol- vagy akár kábítószer-függőség.
Korábban már írtunk arról, hogy a kiégés (burnout) nem egyéni kimerültségjelző, hanem olyan állapot, amelyben a tartós túlterhelés, a csökkenő kontrollélmény és a kiüresedő jelentés együttes hatása mutatkozik meg. A modern munkakultúra szinte táptalajként működik ebben a folyamatban, különösen azáltal, hogy könnyen az erőforrás-logika felé tolja az embert, ahol a teljesítmény elsődlegessé válik, miközben a személyes határok elmosódnak. Említettük, hogy a kiút részben szervezeti, részben pedig egyéni szinten keresendő. A tudatos határhúzás, az önismeret és az elvárások újragondolása nélkülözhetetlen.
A munka mint identitás
Mindez azonban túlmutat a pszichológiai szinten, mivel a kiégés kérdése kulturális nézőpontból is vizsgálható: olyan jelenségként, amely az emberről, a munkáról és az értékről alkotott kollektív elképzeléseinket is érinti.
Ha abból indulunk ki, hogy ma az ember a munkájára identitása egyik alapköveként tekint, és az szinte teljes mértékben egybemosódik az önképével, érthetővé válik, hogy éppen ezen a területen jelentkeznek a leglátványosabb lelki és mentális sérülések. Míg korábban az ember önnön értékét elsősorban a közösséghez való tartozása, az abban betöltött szerepe, hite és származása határozta meg, ma a hangsúly egyre inkább a munkával való önazonosítás felé tolódik. Elég a bemutatkozás tipikus kérdéseire gondolni: hogy hívnak, és mivel foglalkozol?
Ebből következően a munkahelyi kudarc már nem „egy rossz nap a sok közül”, hanem könnyen egzisztenciális megrendüléssé válik. Ha a munkád nem elég jó, te sem vagy az – ez az a többnyire ki nem mondott, mégis belsővé tett ítélet, amelyhez az egyén fokozatosan igazodni kezd.
Amikor az érték mérhetővé válik
Minderre ráépül a digitális önérvényesítés világa, amelyben a mérhetőség válik elsődleges rendezőelvvé. A figyelem a számokra irányul: teljesítménymutatókra (KPI), elérésekre, bónuszokra és látható visszajelzésekre. Ebben a közegben az egyéni értékek könnyen mutatókká zsugorodnak.
Anne Helen Petersen kultúrkutató és újságíró a személyes márka (personal branding) jelenségével kapcsolatban arra mutat rá, hogy a munkavállalók – különösen az Y-generáció tagjai – számára ez már egyáltalán nem választás kérdése, hanem egy folyamatos jelenlétet és önmenedzselést követelő elvárás.
A Storks című 2016-os animációs filmben a kisfiú otthonról dolgozó, állandóan elfoglalt szülei jól szemléltetik ezt az állapotot:
„Sohase állunk le! – ez a cégünk mottója. Még öt percre se! (…) Bármikor hívhat minket: reggel, napközben, éjszaka, hétvégén, ünnepnapokon, még szenteste is felvesszük a telefont…”
Ez a folyamatosan elérhető és teljesítményre kész jelenlét karnyújtásnyi közelségbe hozza a kiégést. Az identitás egyre inkább egyfajta „márkává” alakul, amely köré minden más – kapcsolatok, pihenés, szabadidő – szerveződik. Peterson értelmezésében mindez abból fakad, hogy a világot a hasznosság szempontjából értelmezzük. A kiút nem egy újabb önmenedzselési technika elsajátításában rejlik, hanem annak felismerésében, hogy az ember értéke nem vezethető le a munkaerőpiaci teljesítményéből vagy digitális láthatóságából.
Mert mi is a munka tulajdonképpen, és hogyan változott a megítélése az évek során?
Mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy a munkaetika fentebb tárgyalt ismérvei a modern korban alakultak ki, érdemes felidézni egy részletet Barabás József Népszerű egészségtan (1906) című könyvéből:
„E véges emberi élet czélja a munka. Ez adja meg az egyénnek az értékét. Mindenki csak annyit ér, amennyit dolgozik, legyen e munka szellemi vagy testi munka. A munka nem árt, sőt ellenkezőleg erősíti, edzi a szervezetet, az egészséget fenntartja, a gondokat elviselhetőkké teszi, megelégedésre vezet. Mennél munkásabb az egyes, annál többet használ magának és többet a köznek, társadalomnak.”
Barabás mondatai egy olyan szemléletet tükröznek, amely ma is ismerős: „mindenki annyit ér, amennyit dolgozik”. Mi következik ebből, ha az emberi méltóságot kizárólag a haszontermelés felől értelmezzük? Könnyen eljutunk oda, hogy az idős, a munkanélküli vagy a beteg ember „értéktelennek” minősül. A pihenés pedig időpazarlássá, lustasággá, végső soron erkölcsi hiányként értelmeződik. Ennek következménye az állandósuló szorongás: ha lassítunk, mintha az értékünk is csökkenne.
A láthatatlan munka világa
Érdemes külön megvizsgálni a „munka nem árt” tételét. Egy olyan korban, ahol a fizikai munka látható eredményekkel járt, ez részben érvényes tapasztalat lehetett. De mi történik ma, a „láthatatlan munkák” világában? A szellemi és digitális munkák esetében például gyakran hiányzik a lezártság élménye: nincs egyértelmű „kész vagyok” pont. Ilyen környezetben a munka nem feltétlenül edzi, inkább tartós készenléti állapotban tartja az idegrendszert, ami hosszú távon kimerüléshez vezethet.
A munka mint „menekülés” a gondok elől az, amit ma munkaalkoholizmusként írunk le. Ilyenkor az egzisztenciális kérdéseket nem megoldjuk, hanem elhalasztjuk. A feszültség azonban nem tűnik el: amikor a munka – mint ideiglenes menedék – meginog, a háttérbe szorított problémák egyszerre válnak kezelhetetlenné. Ekkor jelenik meg a kiégés.
A munka fontos, de végletekig hajszolva olyan közeget teremt, amelyben háttérbe szorulnak az emberi kapcsolatok, az empátia és a regenerációt támogató tevékenységek. Márpedig ezek nélkül nincsenek meg azok a belső erőforrások, amelyek képesek lennének ellensúlyozni a kiégés folyamatát.
Mi az, ami ma már nem úgy van, mint régen a munka világában?
Nagy az esély arra, hogy az archaikus, hagyományos társadalmak időszemlélete és közösségi rituáléi gátat szabtak annak, amit ma kiégésként ismerünk. Ez nem nosztalgia, és nem is a „régen minden jobb volt” típusú visszatekintés. Inkább egy másik működésmód felismerése. Erre utal például Marshall Sahlins Stone Age Economics című munkája is, amelyben a „pénztelen bőség” elméletét tárgyalja. Sahlins szerint a vadászó-gyűjtögető társadalmak tagjai gyakran kevesebb időt töltöttek munkával, így több tér maradt az élet egyéb dimenzióira (így a kapcsolatokra és a közösségi jelenlétre). Ebben a közegben a krónikus, tartós munkastressz nem szerveződött rendszerszintű tapasztalattá.
A munka és pihenés, a hétköznapok és ünnepek közötti ritmus felborulása a modernitás egyik kevésbé látványos következménye. Az embernek ma nemcsak ideje van kevesebb, hanem egyre kevésbé rendelkezik azokkal a keretekkel is, amelyek segítenének lezárni, „elrendezni” a felgyülemlett feszültséget.
A határhúzás eltűnése
Sokan idegenkednek attól, hogy valamiféle „vissza az archaikumba” logika mentén gondolják újra az életüket, és nem is szükséges ezt tenni. Mégis érdemes elidőzni egy különbségen. Az archaikus ember számára a határhúzás nem egyéni döntés volt, hanem a közösség által fenntartott rend. Az ünnep nem a munka hiányát jelentette, hanem egy más minőségű időt, egy olyan teret, ahol a hétköznapi szabályok ideiglenesen felfüggesztődtek.
Mit jelenthet ez ma? Talán nem többet, mint tudatosan kijelölt intervallumokat, amikor valóban kilépünk a folyamatos elérhetőségből. Nem „szabadidőt”, amelyet ugyanaz a logika szervez, mint a munkát, hanem olyan időt, amelynek tétje van: amikor nem kell produktívnak lenni, és nem kell jelen lenni mások számára.
Ugyanakkor van egy további különbség is. Míg a modern szemlélet a kiégést elsősorban egyéni problémaként kezeli, addig korábbi közösségekben a fásultság és kimerültség nem maradt magánügy. Nem az egyén „hibájaként” jelent meg, hanem a közösség ritmusának megbomlásaként és éppen ezért közös válaszokat kívánt.
gybm.
Támogatott tartalom – Hirdetés (X)
Képek forrása: www.freepik.com
