Felnőttkori tanulás a változó világban – kényszer, lehetőség vagy identitásmunka?
A stabilitás többé nem egyértelmű
Ma egy-egy szakterület felgyorsított ütemben jelenik meg, éli fénykorát, majd válik részben vagy egészben meghaladottá. Ami tegnap még „gyerekcipőben járt”, ma már termelékeny – sőt, akár babérkoszorús sikertörténet –, holnap pedig könnyen nélkülözhetővé válhat.
Míg nagyszüleink generációját gyakran az első munkahelyükről búcsúztatták nyugdíjba vonulásuk alkalmával, addig a mai felnőttnek sokszor folyamatosan alkalmazkodnia kell a fáradhatatlanul formálódó, sűrűn átrendeződő munkavilághoz. A stabilitás ma nem adottság, hanem újrateremtendő állapot.
Azt is megfigyelhetjük, hogy ma már a munka, amellyel aktív felnőtt életünk jelentős részét töltjük, többnek szeretne mutatkozni puszta pénzkeresetnél. Egzisztenciális hajtóerőként, önkiteljesítésünk egyik forrásaként, sőt olykor hivatásként tekintünk rá.
Ez az attitűd különösen érthető, ha egy hétköznapi bemutatkozás helyzetére gondolunk, melynek során a név elhangzását követően rendszerint a foglalkozás kerül szóba. A munka ilyen fénytörésben nem szorul a tevékenység-meghatározás falai közé, hanem identitásunk egyik meghatározó elemévé nő.
Ebben az összefüggésben válik hangsúlyossá a felnőttképzés szerepe. Ha a munka identitásunk egyik meghatározó elemévé vált, úgy a tanulás sem marad eszköz, hanem az önazonosság alakításának terepévé lép elő.
Felmerül tehát a kérdés: vajon a felnőttképzés elsődlegesen a gazdasági alkalmazkodást szolgálja, vagy ennél jóval magasabb szintet dobbantva az egyén fejlődését és identitásának megerősítését? A kettő valóban elválasztható egymástól, avagy inkább ugyanannak a folyamatnak két oldala?
Tanulni sosem késő – de mi is hajt bennünket?
Szinte mindannyian szembetaláltuk már magunkat a „tanulni sosem késő” noszogató megjegyzéssel, mégis – minden jóindulat ellenére – kitapinthatunk e mögött egyfajta feszültséget. Ez a feszültség egyrészt a szakmai elvárásoknak való megfelelés nyomása formájában nehezedik ránk, másrészt pedig a gyorsan változó, folyamatos éberséget igénylő munkaerőpiaci közeg miatt.
„Tartsd a lépést, különben veszélybe kerülhet a megélhetésed” – mormog bennünk az egzisztenciális vészjelző. Más fénytörésbe kerül az élethosszig tartó tanulás kérdése, ha egyéni igény, személyes cél a mozgatórugója.
Az Eurostat felnőttképzési statisztikái szerint 2022-ben a 25 és 64 év közötti EU-felnőttek 47%-a vett részt valamilyen oktatásban vagy képzésben. 2024-ben a munkanélküli felnőttek 15%-a már rendelkezett felnőttképzési tapasztalattal.
Az OECD közlése szerint a felnőttképzések zöme rövid időtartamú, leginkább biztonsági és megfelelési alapokra épül, ami önmagában nem feltétlenül elegendő a munkaerőpiaci igények kielégítésére. Az OECD-országokban a részvétel országonként szembeötlő eltéréseket mutat, a hozzáférés bővítése ellenére is. Az arány átlagosan 40% körül mozog: míg Finnországban és Norvégiában 58%, addig Koreában mindössze 13%.
Sokkal több mint karrierfejlesztés
Noha sok gyerek sóhaja így hangzik: „Már alig várom, hogy felnőtt legyek, mert akkor már végre nem kell tanulnom és unottan bújnom a könyveket”, a valóság ezt nem igazolja vissza.
Ha a felnőttkori tanulást tudatos alkalmazkodásként értelmezzük a gyorsan változó gazdasági környezethez, más megvilágításba kerül a kérdés. A képzések mozgatórugói között szerepel a jobb karrierlehetőségeknek, a mentális jólétnek, a személyes fejlődésnek és az önbecsülésnek – nem beszélve a munkaerőpiaci versenyképességről.
Az élethosszig tartó tanulás támogatja az új technológiákhoz való alkalmazkodást és az ehhez szükséges készségek elsajátítását. Ezáltal pedig nem csupán a karrierfejlesztés és a gazdasági stabilitás mozgatórugója, hanem az egyén pénzügyi előnyeinek egyik támasza is. Egyes globális kimutatások szerint azok a felnőttek, akik nem ódzkodnak időnként visszatérni az egyetemre, akár évi 7500 dollárral is többet kereshetnek – ami a jelenlegi árfolyamon számolva nagyjából 2,7–2,9 millió forintos többletnek felel meg. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nemzetközi átlag, amely nem minden esetben vetíthető át változtatás nélkül a magyar munkaerőpiacra.
A gazdasági tényezők mellett érdemes beemelni a személyes fejlődést és a kognitív egészséget is. Az időskori szellemi frissesség megőrzésének egyik kulcsa a mentális aktivitás fenntartása. A tanulás hozzájárul a memória és az információfeldolgozás javításához, és szerepet játszhat a demencia kockázatának csökkentésében.
A „letudtam az iskolás éveket” hozzáállás nem nyit kaput az önbizalom növeléséhez. Az új ismeretek és készségek elsajátítása viszont igen.
A kérdés tehát nem vesztett érvényéből, inkább új dimenziókkal bővült. Innen érdemes közelebb lépnünk a jelenlegi rendszer működéséhez.
A cikkünk folytatásához kattints ide!
gybm.
Képek forrása: www.freepik.com
